Apartman Danka™ - Bükfürdő és környéke
Az Európa szerte ismert Bükfürdő a 20. század második felében Magyarország egyik legjelentősebb gyógyfürdőjévé fejlődött. A felbecsülhetetlen értékű hévízkincs, szubalpin klíma, a látnivalókban gazdag környezet, a gondozott településkép és a magas színvonalú szolgáltatások gondoskodnak arról, hogy vendégeink nyugodt körülmények között gyógyuljanak és pihenjenek nálunk.
Bük város
A termálvíz gyógyító erejét már az ókoriak is ismerték. Különös gondot fordítottak testi-lelki egészségük megőrzésére. Ma sincs ez másképp, hiszen a legfőbb érték az ember legnagyobb kincse az egészség. Segítünk Önnek abban, hogy a gyógyító büki gyógyvíz jótékony hatásának köszönhetőn panaszai enyhüljenek, megszűnjenek. Ám nem csak akkor várjuk Önt, ha gyógyulni vágyik. Látogasson el hozzánk akkor is, ha kikapcsolódni, felfrissülni, feltöltődni szeretne. Nálunk visszanyerheti testi és lelki harmóniáját.
A kb. 3000 lakosú Város Magyarország nyugat-dunántúli idegenforgalmi régiójában, Vas megyében, a Felső-Répcementi kistérségben található. Az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál, a Répce-síkon fekvő üdülőhely Szombathelytől 27 km, Soprontól 47 km távolságra helyezkedik el. Az osztrák határ közelsége meghatározó jelentőségű a fürdőhely és a régió fejlődésében.
Bük és környékének éghajlata lényegében kontinentális jellegű. Közepes páratartalom, enyhén szeles idő jellemzi. Az évi középhőmérséklet 9,7 °C. A csapadék évi középmennyisége 650 ml. A napsütéses órák száma évi 1900, a nyár forró. Klímájának szubalpin jellege a turisztika szempontjából nagyon előnyös. A környéken jelentős klimatikus üdülőhelyek is találhatók (Velem, Kőszeg).
A növényvilágot a pannon táj sokszínűsége jellemzi. Bük zöldövezetével, virágos, fás utcáival, kellemes klímájával hívogatja a látogatókat. A Büki Gyógyfürdő Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy- és élményfürdője, minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 27 medencével, több mint 5100 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.
Csepreg
Bő
A büki fürdő gyógyvizes medencéi 32-38 °C-os, a strand- és sportolásra alkalmas medencéi 26-28 °C-os vízzel vannak feltöltve, a legkisebbeket pedig speciálisan számukra kialakított, csak általuk igénybe vehető gyermekmedencék várják. Az ingyenes csúszdakomplexum felejthetetlen élményeket kínál. A fürdőzésen, csúszdázáson kívül az apróságok szórakozásáról modern játszótér gondoskodik, a pihenni vágyó felnőttek ellazulását pedig tágas pihenőterületek, kényelmes, ingyenesen igénybe vehető pihenőágyak szolgálják. A Rekreációs Park-élményfürdő virágszirom alakú napozóteraszai, finn és infra szaunája, pezsgőfürdője, nyakzuhanya, sodrófolyója és gejzíres gyermekmedencéje gondoskodik az igazán vidám családi napról. A mozgás szerelmeseit sportpályák (strandröplabda, strandkézilabda, lábtenisz, tollaslabda, füves kispályás labdarúgó pálya, kiskapukkal felszerelt strandfoci pálya, streetball pálya), asztalitenisz, valamint szervezett sport- és szórakoztató programok várják.
Büki Gyógyfürdő Zrt.™
Árak
| Fürdőbelépő – 1 felnőtt személy részére | Ft |
|---|---|
| Napijegy (01.01-05.31. hétfőtől csütörtökig) | 1 850 |
| Napijegy (01.01-05.31., péntektôl vasárnapig) | 1 950 |
| Délutáni jegy 15 órától (01.01-05.31.) | 1 400 |
| Napijegy (06.01-08.31.) | 1 950 |
| Délutáni jegy 15.00 órától (06.01-08.31.) | 1 500 |
| Napijegy (09.01-12.31., hétfôtôl csütörtökig) | 1 850 |
| Napijegy (09.01-12.31., péntektôl vasárnapig) | 1 950 |
| Délutáni jegy 15.00 órától (09.01-12.31.) | 1 400 |
| 3 napos bérlet | 5 550 |
| 5 napos bérlet | 8 500 |
| 7 napos bérlet | 11 650 |
| 10 napos bérlet | 16 650 |
| Gyógykezelést kiegészítő belépő | 950 |
| Gyermek belépőjegy | Ft |
| Gyermekek számára a belépés 5 éves korig ingyenes. | 0 |
| Gyermekjegy 16 éves korig vehetô igénybe. | 0 |
| Napijegy (01.01-05.31.) | 1 000 |
| Napijegy (06.01-08.31.) | 1 100 |
| Napijegy (09.01-12.31.) | 1 000 |
| 3 napos bérlet | 3 000 |
| 5 napos bérlet | 4 400 |
| 7 napos bérlet | 6 300 |
| 10 napos bérlet | 9 000 |
| Családi jegy – 2 felnőtt és 2 gyermek részére | Ft |
| Napijegy (01.01-05.31.) | 5 100 |
| Napijegy (06.01-08.31.) | 5 500 |
| Napijegy (09.01-12.31.) | 5 100 |
| Csoportos belépőjegy (10 vagy több személy felett) | Ft |
| Napijegy, személyenként | 1 650 |
| A 16 év alatti gyermekekből álló csoport tagjainak, személyenként | 900 |
| Szauna belépő - 1 személy részére | Ft |
| Szauna jegy egész napra | 600 |
| Rekreációs Park-élményfürdő belépő szauna használattal | Ft |
| Napijegy | 1 850 |
| Délutáni jegy 15.00 órától | 1 400 |
| Családi jegy (2 felnőtt + 2 gyermek) | 5 400 |
Nyitvatartás
| Időszak | Nyitvatartás |
|---|---|
| I. 1. | 12.00 – 19.30 |
| I. 2 - 3. | 8.30 – 19.30 |
| I. 4. - III. 31. | 8.30 – 18.00 |
| IV. 1. - IV. 30. | 8.30 – 18.30 |
| V. 1. - V. 31. | 8.30 – 19.00 |
| VI. 1. - VIII. 31. | 8.30 – 19.30 |
| IX. 1. - IX. 30. | 8.30 – 19.00 |
| X. 1. - X. 31. | 8.30 – 18.00 |
| XI. 1. - XII. 23. | 8.30 – 18.00 |
| XII. 24. | 8.30 – 13.00 |
| XII. 25. | SZÜNNAP |
| XII. 26. - XII. 30. | 8.30 – 19.30 |
| XII. 31. | 8.30 – 16.00 |
